« O wär’ dein Haus durchsichtig wie ein Glas » (n°40)
O wär dein Haus durchsichtig wie ein Glas,
Mein Holder, wenn ich mich vorüberstehle!
Dann säh' ich drinnen dich ohn Unterlaß,
Wie blickt' ich dann nach dir mit ganzer Seele!
Wie viele Blicke schickte dir mein Herz,
Mehr als da Tropfen hat der Fluß im März!
Wie viele Blicke schickt' ich dir entgegen,
Mehr als da Tropfen niedersprühn im Regen!
Ó, bárcsak átlátszó volna házad, mint üveg,
mikor, szépségem, mellette ellopódzom,
hogy néznélek szüntelen keresztül rajta,
hogy néznélek akkor a teljes lelkemmel!
Mennyi pillantást küldene a szívem,
többet, mint amennyi csepp van a márciusi folyóban!
Mennyi pillantást küldenék eléd,
többet, mint ahány csepp lehull az esővel!
« Schon streckt’ ich aus dem Bett » (n°27)
Schon streckt' ich aus im Bett die müden Glieder,
Da tritt dein Bildnis vor mich hin, du Traute.
Gleich spring ich auf, fahr' in die Schuhe wieder
Und wandre durch die Stadt mit meiner Laute.
Ich sing' und spiele, daß die Straße schallt;
So manche lauscht - vorüber bin ich bald.
So manches Mädchen hat mein Lied gerührt,
Indes der Wind schon Sang und Klang entführt.
Ágyamban már kinyújtottam fáradt tagjaimat,
mikor a képed elém jött, kedvesem.
Felugrottam azonnal, cipőbe bújtam,
és lantommal a városban bolyongtam.
Játszottam, daloltam, hogy az utca zengett;
Mennyien figyeltek – gyorsan mentem tovább.
Mennyi lányt megindított a dalom,
de a dalt és zenét már elfújta a szél.
« Heb Auf dein blondes Haupt » (n°18)
Heb' auf dein blondes Haupt und schlafe nicht,
Und laß dich ja von Schlummer nicht betören.
Ich sage dir vier Worte von Gewicht,
Von denen darfst du keines überhören.
Das erste: daß um dich mein Herze bricht,
Das zweite: dir nur will ich angehören,
Das dritte: daß ich dir mein Heil befehle,
Das letzte: dich allein liebt meine Seele.
Emeld fel szőke fejed, ne aludj,
ne hagyd, hogy az álom elcsábítson.
Négy súlyos szót mondok neked,
egyet sem szabad elszalasztanod.
Az első: a szívem megszakad utánad,
a második: tartozni hozzád akarok,
a harmadik: az üdvömet bízom reád,
az utolsó: egyedül téged szeret a lelkem.
« Mein Liebster singt am Haus in Mondenscheine » (n°20)
Mein Liebster singt am Haus im Mondenscheine,
Und ich muß lauschend hier im Bette liegen.
Weg von der Mutter wend' ich mich und weine,
Blut sind die Tränen, die mir nicht versiegen.
Den breiten Strom am Bett hab ich geweint,
Weiß nicht vor Tränen, ob der Morgen scheint.
Den breiten Strom am Bett weint' ich vor Sehnen;
Blind haben mich gemacht die blut'gen Tränen.
Szerelmem holdfényben a ház előtt énekel,
nekem meg az ágyban kell feküdnöm hallgatózva.
Anyámtól elfordulva sírok;
Vér a könnyem, és sosem apad el.
Egész folyót sírtam magam köré;
A könnytől nem látom, hajnalodik-e már.
a széles folyót a vágyódástól sírtam;
a véres könnyek megvakítottak.
« Ein Ständchen euch zu bringen » (n°22)
Ein Ständchen Euch zu bringen kam ich her,
Wenn es dem Herrn vom Haus nicht ungelegen.
Ihr habt ein schönes Töchterlein. Es wär
Wohl gut, sie nicht zu streng im Haus zu hegen.
Und liegt sie schon im Bett, so bitt ich sehr,
Tut es zu wissen ihr von meinetwegen,
Daß ihr Getreuer hier vorbeigekommen,
Der Tag und Nacht sie in den Sinn genommen,
Und daß am Tag, der vierundzwanzig zählt,
Sie fünfundzwanzig Stunden lang mir fehlt.
Éji zenét adni jöttem ide,
ha a ház urának nincs ellenére.
Van egy szép lányuk. Milyen jó lenne,
ha nem tartanák olyan szigorúan a házban.
Ha már ágyban lenne, nagyon kérem,
a kedvemért mondják meg neki,
hogy hű szerelmese erre járt,
az, aki éjjel nappal csak rá gondol,
és bár a napnak huszonnégy órája van,
de nekem huszonöt órát hiányzik.
« Nicht länger kann ich singen » (n°42)
Nicht länger kann ich singen, denn der Wind
Weht stark und macht dem Atem was zu schaffen.
Auf fürcht ich, daß die Zeit umsonst verrinnt.
Ja wär ich sicher, ging ich jetzt nicht schlafen.
Ja wüßt ich was, würd ich nicht heimspazieren
Und einsam diese schöne Zeit verlieren.
Nem tudok tovább énekelni, mert a szél
oly erősen fúj, hogy nehéz még lélegezni is.
Attól félek, az idő hiába fut el,
ha biztos lennék, nem mennék még aludni.
Ha tudnék valamit, nem mennék haza,
és vesztegetném e szép órákat egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése