2016. június 6., hétfő

Környezetkímélő életmód


Mosás
Csak színes ruhához ajánlott kompakt mosószert használok (mivel az optikai fehérítőnek állítólag kedvezőtlen egészségügyi és környezeti hatásai lehetnek), kb. fele annyit, amennyit előírnak. A mosószert előre feloldom egy kevés melegvízben, elkevergetem. A nagyon szennyezett helyeket kicsit beáztatom és átdörzsölöm mosószappannal mosás előtt. (Ha nagyon pecsétes, használjatok valami mást, tapasztalatatok szerint.) Az áztató-programba berakom az összes mosószert, végigjáratom, kiengedem a mosólevet egy vödörbe: még jó az egyébre (felmosórongy kimosása, WC-pucolás, padlómosás stb, ha más nincs, akkor WC-leöntésre)! Majd elindítom a megfelelő mosás-programot, most már mosószer nélkül. Öblítőnek csak ecetet használok, kb. 2-3 evőkanál 20 %-os ecet elég: finom selymes lesz tőle a ruha, az ecetszag elpárolog a szárításnál. Különben is a mosószer tartalmaz annyi illatanyagot, amennyi bőven elég.
Fehérmosáshoz a felhasznált mosószer fele lehet mosószóda! Ha teheted, a ruhát szárítsd a szabadban. A színeseket inkább árnyékban, vagy kifordítva, hogy a színüket ne veszítsék el.
Minden mosóvizet felfogok a fürdőkádban, és napokig elég WC-öblítésre.

Fürdés
Kérdezheted, akkor mikor fürdünk?
Fürdeni hűvös időszakban, olyanoknak, akik nem nehéz fizikai munkát végeznek, s nem nagyon izzadnak, általában elég egy héten egyszer, zuhanyozni esetleg kétszer. A mindennapos fürdés, zuhanyozás, csak az utóbbi évszázadban lett általános. Egyrészt amióta van folyóvíz, másrészt amióta a hatalmasra duzzadt kozmetikai ipar rendszeres és szívós reklámmal bombáz minket.
A bőrnek van egy természetes savköpenye, amit vétek gyakran lemosni, mert olyan anyagokat termel, ami megakadályozza a baktériumok behatolását a bőrön keresztül.
Egyszer, fiatalkoromban állandóan valami excéma-szerű pörsenés volt a felső karomon, kenegettem mindenféle szerrel, de végleg nem akart elmúlni. Az egyik bőrgyógyász azt mondta: Akkor ne használjon szappant. Ez segített. Azóta aztán ezt fokozatosan kiterjesztettem szinte az egész testemre!
Tehát eleve, ha fürdesz, ne használj semmilyen tisztálkodószert, kivéve a váladéktermelő részeken, illetve, ahol tényleg koszos lettél. Viszont feltétlenül érdemes kezet mosni naponta többször is, főleg hazaérkezés után feltétlenül, és székelés után is mindenképpen. A többi tisztálkodás legyen szükséglet szerint: ha úgy érzed, izzadt vagy, mosd meg a hónaljadat, lábadat stb. Nyári melegben jól eshet akár naponta többször is egy-egy tisztavizes zuhanyozás.
Ne használj folyékony szappant: sokkal több fogy belőle, mert nehezebb adagolni, mint a szilárd szappant, sokkal nehezebb lemosni, tehát több víz is kell hozzá, vagy rajta marad a testeden + alkalmanként eldobsz egy flakont, amivel szennyezed a környezeted. A szilárd szappan ellen a talán kevésbé esztétikus látvány mellett csak a közvetlen érintés szól, ami sokak közös használata esetén némi fertőzés veszélyt hordozhat, de ennek valószínűsége elenyésző.
Az elhasználódott, "koszos" bőr időnként, pár havonta vagy félévente  magától lehámlik, ha mosdásnál ezt tapasztalod, mosdás után súrold át magad alaposabban törülközővel, s lepereg.
Hajmosás elég 10 naponta, két hetente.
A test különben hozzászokik ahhoz, hogy mit kap. Ha naponta fürdesz, naponta fogod kívánni, ha növeled az időközöket, folyamatosan ahhoz az időmennyiséghez szoksz hozzá.
A tisztálkodás fő célja szerintem, hogy testi jelenségeiddel se magadnak, se környezetednek ne okozz kellemetlenséget. És persze, hogy időnként élvezd a tisztálkodás örömét.

Kozmetika
Na nem muszáj, lehetőleg ne kenj magadra semmit! Rengeteg pénzt megspórolsz, és a bőröd nagy valószínűséggel egészségesebb marad.

A dezodor az utóbbi 30-40 évben szinte általánossá vált, pedig az is nagyrészt fölösleges. Esetenként az ember jobban izzad,vagy társaságba menvén, biztonságot szeretne, hogy nem lesz rossz szaga, ilyenkor esetenként használhatsz valamit, de ne kend magad rendszeresen ezzel sem. Ne feledd, hogy egy erős illat legalább olyan kellemetlen lehet mások számára, mint az izzadtság szaga.

Télen jobban szárad a száj vagy az arcbőr, ilyenkor ha kellemetlen, érdemes valamivel bekenni. Próbáld ki az illatmentes gyógyszertári kenőcsöket, ezek talán nem tartalmaznak káros anyagokat.
Összességében, ha nem akadályozod a bőrödet a természetes életében, akkor kevés bajod lesz vele! Természetesen nem biztos, hogy ez mindenkinél beválik, nekem bevált.

A nők manapság egyre többet szépítkeznek. 50-60 évvel ezelőtt még viszonylag ritka volt a festett haj, s a szőrtelenített hónalj csak a balerinákra meg színésznőkre volt jellemző. Ma már minden második tini haja festett. Általánossá vált a szemöldök kicsipkedése, a szőrtelenítés, szemfestés stb.
Mindez rengeteg pénzt és időt emészt fel, amiket jobb célra is felhasználhatnál. Mivel ez hatalmas üzlet, természetesen minden nőknek szóló képes magazin szuggerálja, hogy ezt így kell, csak így lehetsz vonzó. Szinte lehetetlen ennek hatása alól kivonni magadat, főleg fiatalon, amikor még az ember önbizalma is elég ingatag, s a többség nem meri vállalni a "különcködést", vagyis önmagát.

2016. június 5., vasárnap

Britten-Michelangelo 3 szonett

Benjamin Britten (1913-1976) - Michelangelo Buonarroti (1475-1564)
Transl. : Carl Johengen
(Written for Tommaso de’ Cavalieri)
Nehéz, helyenként homályos szöveg. Olaszosok, ha tudtok, segítsetek!

Sonetto XVI

Sì come nella penna e nell'inchiostro
È l'alto e 'l basso e 'l mediocre stile,
E ne' marmi l'immagin ricca e vile,
Secondo che 'l sa trar l'ingegno nostro;
Così, signor mie car, nel petto vostro,
Quante l'orgoglio, è forse ogni atto umile:
Ma io sol quel c'a me proprio è e simile
Ne traggo, come fuor nel viso mostro. [?]
Chi semina sospir, lacrime e doglie,
(L'umor dal ciel terreste, schietto e solo,
A vari semi vario si converte),
Però pianto e dolor ne miete e coglie;
Chi mira alta beltà con sì gran duolo,
Dubbie speranze, e pene acerbe e certe.

XVI. szonett

Ahogy a tollban és tintában
van fennkölt, és alantas és középszerű stílus,
és a márványban dús és hitvány,
aszerint, hogy tudja irányítani az elménk;
Ugyanúgy, drága uram, a te kebledben is,
mint a büszkeség, talán az alázatosság hajlama is megvan:
de én csak azt, ami nekem megfelel, és ami hasonló,
vonom ki belőle, mint [pl.] a dühöt a szörnyeteg arcából*.
Aki sóhajt, könnyeket és fájdalmat vet,
(az égből jövő földi nedv, a tiszta és egyedüli,
különféle magvakba váltja át magát),
azonban csak sírást és szenvedést arat és szakít le [magának] az,
ki ilyen nagy fájdalommal csodálja a fennkölt szépséget,
kétes reményeket, s keserű és biztos kínokat.
(stilizált nyersfordítás, Heé Veronika)

___
* ez a fél sor talányos, sem a megnézett angol, sem a német változat nem ad elfogadható fordítást: az eredetiben ’fuori’ vagyis ’kívül’ van, s csak feltételezem, hogy itt esetleg eredetileg a furore állhatott.


Sonnet XVI

Just as in pen and ink
there is a high, low, and medium style,
and in marble are images rich and vile,
according to the art with which we fashion it,
so, my dear lord, in your heart,
along with pride, are perhaps some humble thoughts:
but I draw thence only what is proper for myself
in accordance with what my features show.
Who sows sighs, tears and lamentations
  (dew from heaven on earth, pure and simple,
converts itself differently to varied seeds)
will reap and gather tears and sorrow;
he who gazes upon exalted beauty with such pain
will have doubtful hopes and bitter, certain sorrows.

Sonetto XXXI

A che più debb'io mai l'intensa voglia
Sfogar con pianti o con parole meste,
Se di tal sorte 'l ciel, che l'alma veste,
Tard' o per tempo, alcun mai non ne spoglia?
A che 'l cor lass' a più morir m'invoglia,
S'altri pur dee morir? Dunque per queste
Luci l'ore del fin fian men moleste;
Ch'ogn' altro ben val men ch'ogni mia doglia.
Però se 'l colpo, ch'io ne rub' e 'nvolo,
Schifar non poss'; almen, s'è destinato,
Ch entrerà 'nfra la dolcezza e 'l duolo?
Se vint' e pres' i' debb'esser beato,
Maraviglia non è se nud' e solo,
Resto prigion d'un Cavalier armato.


XXXI. szonett
Ugyan miért  engedjek utat sírással és bánattal
izzó vágyamnak,
mikor az ég, amely a lelket öltözteti,
sem most, sem később, soha már nem szabadít meg egy ilyen sorstól?
Az elgyötört szív miért ösztökél inkább meghalni,
mikor másoknak is meg kell halniuk? Talán e szemek tükrében
az utolsó óra kevésbé lesz fájdalmas;
talán összes jóllétem kevesebbet ér, mint az összes fájdalmam?
Tehát, ha az ütést, melyet magamra idézek,
utálni nem tudom, még kevésbé, ha ez a sorsom,
akkor ki áll az édesség érzése és fájdalom közé?
Ha csak legyőzve és fogva lehetek boldog,
nem csoda, ha csupaszon és egyedül,
egy fegyveres Lovag rabja maradok.
(stilizált nyersfordítás, Heé Veronika)

Sonnet XXXI

To what purpose do I express my intense desire
 with tears and sorrowful words
 when heaven, which clothes my soul,
 neither sooner or later relieves me of it?
 To what purpose does my weary heart long to die,
 when all must die? So to these
 eyes my last hour will be less painful,
 all my joy being less than all my pains.
 If I cannot avoid the blow,
 even seek them; since it is destined,
 who will stand between sweetness and sorrow?
 If I must be conquered in order to be happy,
 no wonder then that I, unarmed and alone,
 remain the prisoner of an armed Cavalier?


Sonetto XXXVIII
 
Rendete agli occhi miei, o fonte o fiume,
L'onde della non vostra e salda vena.
Che più v'innalza, e cresce, e con più lena
Che non è 'l vostro natural costume.
E tu, folt'air, che 'l celeste lume
Tempri a' tristi occhi, de' sospir miei piena,
Rendigli al cor mio lasso e rasserena
Tua scura faccia al mio visivo acume.
Renda la terra i passi alle mie piante,
Ch'ancor l'erba germogli che gli è tolta;
E 'l suono Ecco, già sorda a' miei lamenti;
Gli sguardi agli occhi mie, tue luci sante,
Ch'io possa altra bellezza un'altra volta
Amar, po' che di me non ti contenti.

XXXVIII szonett
Adjátok vissza szemeinek, ó források, ó folyók,
a hullámokat, melyek nem a ti ép ereitekből fakadtak.
Melyek jobban emelkednek, nőnek, nagyobb erővel,
mint amilyen a ti természetes szokásotok szerinti.
És te, sűrű lég, mely az égi fényt
letompítottad szomorú szemeim előtt, melyek sóhajaimtól megáradtak,
add vissza őt  megfáradt szívemnek, és derüljön
fel borús arcod a látásomra.
Adja vissza a föld lépéseket a növényeimnek,
hisz a fű, még akkor is kisarjad, mikor lekaszálják;
És zengést,Visszhang, mely már süket vagy a panaszaimra;
a te szent fényed [adja vissza] a nézést a szemeimnek,
hogy képes legyek majd máskor más szépséget
szeretni, ha te nem vagy velem megelégedve.
(stilizált nyersfordítás, Heé Veronika)

Sonnet XXXVIII

Give back to my eyes, o fountains and rivers,
 the waves of powerful currents that are not yours,
 which swell you and surge with such force
 than was ever in your nature.
 And you, dense air, heaven's light
 obscuring from my sad eyes, full of sighs,
 give them back to my weary heart, and lighten
 your dark features to my sight.
 Let the earth return to me the traces of my steps,
 that the grass may grow where it was crushed;
 give back the sounds, Echo, yet deaf to my laments;
 their glances back to my eyes, you blessed pupils,
 that I may sometime love some other beauty
 since with me you are not satisfied.




Richard Strauss-dalok:

Kaufmann-Deutsch esthez, Budapesten 2016. június 7.
Richard Strauss (1864-1949)
Lieder, H. v. Gilm: Letzte Blätter – Kilenc dal Hermann von Gilm (1812 - 1864)  Utolsó lapok c. ciklusából, op. 10.
A német szöveg forrása: http://www.lieder.net/lieder/index.html

Zueignung

Ja, du weißt es, teure Seele,
Daß ich fern von dir mich quäle,
Liebe macht die Herzen krank,
Habe Dank.

Einst hielt ich1, der Freiheit Zecher,
Hoch den Amethysten-Becher,
Und du segnetest den Trank,
Habe Dank.


Und beschworst darin die Bösen,
Bis ich, was ich nie gewesen,
Heilig, heilig an's Herz dir sank,
Habe Dank._

Ajánlás
(Zueignung)
Igen, tudod, drága lélek,
hogy távol tőled csak gyötrődöm,
a szerelem beteggé teszi a szívet,
fogadd köszönetem.

Egyszer én, a szabadság habzsolója,
magasra emeltem az ametiszt serleget,
és te megáldottad az italt,
fogadd köszönetem.

És elűzted belőle a gonoszt,
míg én, ahogy még soha,
a szívedre borultam,
fogadd köszönetem.


Nichts

Nennen soll ich, sagt ihr, meine
Königin im Liederreich?
Toren, die ihr seid, ich kenne
Sie am wenigsten von euch.

Fragt mich nach der Augen Farbe,
Fragt mich nach der Stimme Ton,
Fragt nach Gang und Tanz und Haltung,
Ach, und was weiß ich davon!


Ist die Sonne nicht die Quelle
Alles Lebens, alles Lichts?
Und was wissen von derselben
Ich, und ihr, und alle? -- Nichts.

Semmit!
(Nichts)
Nevezzem meg, mondjátok, ki az én
királynőm a dalok birodalmában.
Milyen őrültek vagytok, hiszen én őt
nálatoknál is kevésbé ismerem.

Kérdezzétek a szeme színét,
kérdezzétek a hangjának tónusát,
a járását, a táncát, a tartását,
ó, hát mit tudok én mindezekről!

Nem a nap minden élet,
minden fény forrása?
És őmagáról mit tudunk,
én, ti, mindnyájan. –  Semmit.

Die Nacht

Aus dem Walde tritt die Nacht,
Aus den Bäumen schleicht sie leise,
Schaut sich um in weitem Kreise,
Nun gib acht.

Alle Lichter dieser Welt,
Alle Blumen, alle Farben
Löscht sie aus und stiehlt die Garben
Weg vom Feld.

Alles nimmt sie, was nur hold,
Nimmt das Silber weg des Stroms,
Nimmt vom Kupferdach des Doms
Weg das Gold.

Ausgeplündert steht der Strauch,
Rücke näher, Seel an Seele;
O die Nacht, mir bangt, sie stehle
Dich mir auch.

Az éj
(Die Nacht)
Az erdőből előlép az éjszaka,
a fák közül előlopakodik halkan,
széles körben körülnéz,
most vigyázz!

Mindent elvesz, ami szép,
elveszi az ezüstöt a folyóról,
el az aranyat
a katedrális réztetejéről.

Kifosztva áll a bozót,
hajolj közelebb, lélek a lélekhez;
ó, az éj, félek, téged is
elrabol tőlem.

Wer hat's getan

Es steht mein Lied in Nacht und Frost,
Die alles Leben tödten,
Und harrt vergebens, ob der Ost
Nicht wieder mag erröthen.

So steht es nun ein ganzes Jahr
In dieser Nacht, der kalten,
Und dennoch grünt's noch immerdar,
Wer hat es wohl erhalten?


Du nicht, du nicht, von aller Welt
Bewundert und beneidet.
Der hat's getan, der auf dem Feld
Die Lilien kleidet1.
1 originally: bekleidet

Ki tette?
(Wer hat's getan)
Áll a dalom az éjszakában és fagyban,
minden élet kiölve,
és hiába várja, hogy keleten
piroslik-e már valami.

Így áll most már egy teljes éven át,
ebben a hideg éjszakában,
és mégis csak folyton zöldel valami,
ki tartotta fenn?

Te nem, az egész világtól
bámult és irigyelt lény, te nem.
Az tette, aki a mező
liliomait öltözteti.

Die Georgine
Warum so spät erst, Georgine?
Das Rosenmärchen ist erzählt,
Und honigsatt hat sich die Biene
Ihr Bett zum Schlummer ausgewählt.

Sind nicht zu kalt dir diese Nächte?
Wie lebst du diese Tage hin?
Wenn ich dir jetzt den Frühling brächte,
Du feuergelbe Träumerin!

Wenn ich mit Maitau dich benetzte,
Begöße dich mit Junilicht?
Doch ach, dann wärst du nicht die Letzte,
Die stolze Einzige auch nicht.

Wie, Träumerin, lock' ich vergebens?
So reich' mir schwesterlich die Hand,
Ich hab' den Maitag5 dieses Lebens
wie du den Frühling6 nicht gekannt.

Und spät, wie dir, du Feuergelbe,
Stahl sich die Liebe mir ins Herz;
Ob spät, ob früh, es ist dasselbe
Entzücken und derselbe Schmerz.
(56in original reversely)

A dália
(Die Georgine)
Miért csak ilyen későn, dália?
A rózsamese már végetért,
és méztől jóllakottan álmához
fekhelyét kiválasztotta a méh.

Nem fázol ezeken az éjszakákon?
Hogy éled túl e napokat?
Bárcsak elhozhatnám még neked a tavaszt,
te tüzes-sárga álmodó!

Ha a májusi harmattal öntözhetnélek,
rád engedhetném a júniusi fényt?
De akkor, ó, nem te volnál az utolsó,
sem pedig a büszke egyetlen.

Hát hiába csábítlak, te álmodozó?
nyújtsd ide nővérként a kezedet,
Én az élet májusnapjait meg nem éltem,
ahogy te sem a tavaszt.

És későn, mint neked, te tüzes-sárga,
lopózott szívembe a szerelem.
De későn vagy korán, ez ugyanaz
az extázis és ugyanaz a fájdalom.

Geduld
Geduld, sagst du, und zeigst mit weißem Finger
Auf meiner Zukunft festgeschloss'ne Tür;
Ist die Minute, die da lebt, geringer
Als jene ungebornen? Sage mir;
Kannst mit der Liebe du den Lenz verschieben,
Dann borg' ich dir für eine Ewigkeit,
Doch mit dem Frühling endet auch das Lieben,
Und keine Herzens-Schulden zahlt die Zeit.

Geduld, sagst du und senkst die schwarze Locke,
Und stündlich fallen Blumenblätter ab,
Und stündlich fordert eine Totenglocke
Der Träne letztes Fahrgeld für das Grab.
Sieh' nur die Tage schnell vorüberrinnen,
Horch, wie sie mahnend klopfen an die Brust:
Mach auf, mach auf, was wir nicht heut' gewinnen,
Ist morgen unersetzlicher Verlust.

Geduld, sagst du und senkst die Augenlider,
Verneint ist meine Frage an das Glück;
So lebe wohl, ich seh' dich nimmer wieder,
So will's mein unerbittliches Geschick.
Du hast geglaubt, weil andre warten müssen
Und warten können, kann und muß ich's auch,
Ich aber hab' zum Lieben und zum Küßen
Nur einen Frühling, wie der Rosenstrauch.

Türelem
(Geduld)
Türelem, mondod, és fehér ujjaddal
jövőm szorosan bezárt ajtajára mutatsz;
talán a most megélt perc csekélyebb,
mint egy másik, egy meg sem született? Mondd;
ha ki tudod a szerelemmel tolni a tavaszt,
akkor kikölcsönözlek örök időkre,
de a tavasszal együtt elmúlik a szerelem is,
és semmilyen szív-adóssággal nem számol az idő.

Türelem, mondod, és leengeded fekete fürtjeid,
és óránként lehullanak a virág szirmai,
és óránként sürgeti egy lélekharang
a könny utolsó viteldíját a sírhoz.
Lásd, a napok gyorsan elszaladnak,
figyeld, hogy kopodnak figyelmeztetőn a kebleden:
nyisd ki, nyisd ki, amit ma nem nyertünk el,
az holnapra pótolhatatlan veszteséggé válik.

Türelem, mondod, és lesütöd a szemed,
a boldogság iránti kérdésem megtagadva;
hát isten áldjon, többé nem látlak,
kérlelhetetlen sorsom ezt akarja.
Azt hitted, mert másoknak várni kell,
és várni tudtak, tudok és kell várni nekem is,
de nekem a szerelemre és a csókra
egy tavaszom van csak, mint ahogy a rózsabokornak is.

Die Verschwiegenen
Ich habe wohl, es sei hier laut
Vor aller Welt verkündigt,
Gar vielen heimlich anvertraut,
Was du an mir gesündigt;

Ich sagt's dem ganzen Blumenheer,
Dem Veilchen sagt' ich's stille,
Der Rose laut und lauter der
Großäugigen Kamille.

Doch hat's dabei noch keine Not,
Bleib' munter nur und heiter,
Die es gewußt, sind alle tot,
Und sagen's nicht mehr weiter.

A titoktartók
(Die Verschwiegenen)
(A műsorfüzetben: Az elhallgatottak)
Boldog vagyok, legyen itt közhírré téve
az egész világ előtt,
Amit eddig csak néhányan, bizalmasan tudtak meg,
hogy mit követtél rajtam el.

Elmondtam most az egész virágseregnek,
az ibolyának halkan mondtam,
a rózsának hangosan, és még hangosabban
a nagyszemű kamillának.

Még sincs emiatt semmi baj,
légy vidám és derűs,
mert akik megtudták, mind halottak,
és nem adják tovább.

Die Zeitlose
Auf frisch gemähtem Weideplatz
Steht einsam die Zeitlose,
Den Leib von einer Lilie,
Die Farb' von einer Rose.1

Doch es ist Gift, was aus dem Kelch,
Dem reinen, blinkt, so rötlich;
Die letzte Blum', die letzte Lieb'
Sind beide schön, doch tödlich.
Gilm-Strauss, no. 7.

A kikerics
(Die Zeitlose)
(A műsorfüzetben: Az időtlen)
A frissen kaszált mezőn
magányosan áll a kikerics,
teste a liliomé,
színe mint a rózsa.

De méreg az, mi tiszta kelyhéből
oly pirulóan csillog;
Az utolsó virág, az utolsó szerelem,
mindkettő szép, de halálos.

Allerseelen

Stell auf den Tisch die duftenden Reseden,
  Die letzten roten Astern trag herbei,
Und laß uns wieder von der Liebe reden,
    Wie einst im Mai.

Gib mir die Hand, daß ich sie heimlich drücke
  Und wenn man's sieht, mir ist es einerlei,
Gib mir nur einen deiner süßen Blicke,
    Wie einst im Mai.


Es blüht und duftet1 heut auf jedem Grabe,
Ein Tag im Jahr ist ja den Toten frei,
Komm an mein Herz, daß ich dich wieder habe,
Wie einst im Mai.

Mindenszentek
(Allerseelen)
Helyezd az asztalra az illatos rezedát,
tedd oda az utolsó őszirózsákat is,
és beszélgessünk újra a szerelemről,
mint egyszer májusban.

Add ide a kezed, hogy titokban megszorítsam,
még ha valaki meglátja, az sem baj nekem,
csak egy édes tekintetet vess rám,
mint egyszer májusban.

Ma minden sír virágzik és illatozik,
az év egy napján a halottak szabadok,
Gyere a keblemre, hogy újra az enyém légy,
mint egyszer májusban.

Wozu noch, Mädchen…

Wozu noch, Mädchen, soll es frommen,
Daß du vor mir Verstellung übst?
Heiß froh das neue Glück willkommen,
Und sag es offen, daß du liebst!

An deines Busens höherm Schwellen,
Dem Wangenrot, das kommt und geht,
Ward dein Geheimnis von den Quellen,
Den Blumengeistern längst erspäht.


Die Wogen murmeln's in den Grotten,
Es flüstert's leis der Abendwind,
Wo du vorbeigehst, hörst du's spotten:
Wir wissen es seit lange, Kind!

Mire jó ez, kislány…
(Wozu noch, Mädchen…)
Mire jó ez, kislány, mi a haszna,
hogy tetteted magad?
Üdvözöld vidáman az új boldogságot,
és mondd ki nyíltan, hogy szeretsz.

Kebled hullámzása,
arcod pírja és sápadása,
titkodat már eredetétől
a viráglelkeknek régen elárulta.

A hullámok ezt mormolják a barlangokban,
Az esti szél halkan susogja,
Akármerre jársz, viccelődnek:
gyermek, mi már régen tudjuk ezt!

Breit' über mein Haupt

Breit' über mein Haupt dein schwarzes Haar,
Neig' zu mir dein Angesicht,
Da strömt in die Seele so hell und klar
Mir deiner Augen Licht.
Ich will nicht droben der Sonne Pracht,
Noch der Sterne leuchtenden Kranz,
Ich will nur deiner Locken Nacht
Und deiner Blicke Glanz.


Terítsd fejemre fekete hajad…
(Breit' über mein Haupt)
Terítsd fejemre fekete hajad,
Hajtsd hozzám az arcodat,
akkor olyan sugárzón és tisztán,
ömlik tekinteted fénye a lelkembe.

Nem vágyom a Nap ragyogását,
sem csillagkoszorú sugarát,
csak éjfürtjeid érintését,
s a szemed csillogását.

Ich liebe dich

Vier adlige Rosse
Voran unserm Wagen,
Wir wohnen im Schlosse
In stolzem Behagen.
Die Frühlichterwellen
Und nächtens der Blitz,
Was all sie erhellen,
Ist unser Besitz.

Und irrst du verlassen,
Verbannt durch die Lande,
Mit dir durch die Gassen
In Armut und Schande!
Es bluten die Hände,
Die Füße sind wund,
Vier trostlose Wände,
Es kennt uns kein Hund.


Steht silberbeschlagen
Dein Sarg am Altar,
Sie sollen mich tragen
Zu dir auf die Bahr',
Und fern auf der Heide
Und stirbst du in Not,
Den Dolch aus der Scheide,
Dir nach in den Tod!

Szeretlek
(Ich liebe dich)
Négy nemes paripa
a kocsink elé fogva,
kastélyban lakunk
büszke kényelemben.
Hol a hajnali fény áradása,
hol a villám
mely mindent megvilágít,
ez a birtokunk.

Majd bolyongsz elhagyatva,
száműzve az országon át.
Veled szegényen és szégyenben!
A kezünk vérzik,
a lábunk csupa seb,
négy vigasztalan fal közt,
a kutya sem ismer minket.

Ezüsttel kiverten
áll oltáron a koporsód,
engem is fel kellene húzni oda
hozzád a ravatalra,
vagy messze a pusztaságban
nyomorban haldokolsz,
ki a tőrrel a hüvelyből,
utánad, a halálba!

Freundliche Vision
Nicht im Schlafe hab' ich das geträumt,
Hell am Tage sah ich's schön vor mir:
Eine Wiese voller Margeritten;
Tief ein weißes Haus in grünen Büschen;
Götterbilder leuchten aus dem Laube.
Und ich geh' mit Einer, die mich lieb hat,
Ruhigen Gemütes in die Kühle
Dieses weißen Hauses, in den Frieden,
Der voll Schönheit wartet, daß wir kommen.

Kellemes látomás
(Freundliche Vision)
Nem alvás közben álmodtam ezt,
fényes nappal láttam szépen magam előtt:
egy mező tele margarétával;
Egy fehér ház mélyen a zöld bokrok között
Isteni képek ragyognak elő a lombok közül.
És én megyek valakivel, aki szeret,
derűs hangulatban e fehér ház
hűvösében, a békességben,
a teljes Szépség várja, hogy megérkezzünk.


Wie sollten wir geheim sie halten

Wie sollten wir geheim sie halten,
Die Seligkeit, die uns erfüllt?
Nein, bis in seine tiefsten Falten
Sei allen unser Herz enthüllt!

Wenn zwei in Liebe sich gefunden,
Geht Jubel hin durch die Natur,
In längern wonnevollen Stunden
Legt sich der Tag auf Wald und Flur.

Selbst aus der Eiche morschem Stamm,
Die ein Jahrtausend überlebt,
Steigt neu des Wipfels grüne Flamme
Und rauscht von Jugendlust durchbebt.

Zu höherm Glanz und Dufte brechen
Die Knospen auf beim Glück der Zwei,
Und süßer rauscht es in den Bächen,
Und reicher blüht und glänzt der Mai.


Miért kellene titokban tartanunk…
(Wie sollten wir geheim sie halten)
(A műsorfüzetben: Hogyan tarthatnánk titokban)

Miért kellene titokban tartanunk,
a boldogságot, mely betölt,
Nem, legyen a legmélyebb redőkig
feltárva a szívünk!

Mikor ketten szerelembe estek,
az egész természeten ujjongás árad keresztül,
hosszú boldog órákban
pihen a nappal erdőn és mezőn.

Még a tölgy korhadt törzséből is,
mely már egy évezredet megélt,
zöld lángolás emelkedik a csúcsig,
és fiatalos vágytól, remegés.

Több ragyogással és illattal pattannak
a bimbók a kettő boldogságának közepett’.
Édesebben csobognak a patakok,
gazdagabban és pazarabban virágzik a május.

Megjegyzés:
A fenti magyar szövegek „stilizált nyersfordítások”, vagyis majdnem teljesen szöveghű fordítás, amely nem tartja meg az eredeti versszerkezetet, de a szóválasztással és a szórenddel mégis igyekszik valamelyest a versszerű hatást fenntartani.

Készítette Heé Veronika